A Szigorúan Magánvélemény Blog

KVilág - Kibaszott Világ

KVilág - Kibaszott Világ

Kovács Ákos vs. Telekom vs. Magyar Állam

2015. december 22. - kvilag

Felvezetés: A jelenlegi viszonyok között azért az egész nyírjuk ki Ákost, mert ellene van a női emancipációnak történet elég furcsa. Mire gondolok? A bevándorlásra. Kíváncsi leszek a mostani bevándorlók mit is gondolnak majd a női egyenjogúságról. Arra mi lesz a reakció? Ha hinni lehet a híreknek a Németek éppen plakátokon magyarázzák a bevándorlóknak, hogy Németországban a nőket nem szabad bántani még otthon se és van szavazati joguk is.

Frissítés: Némi keresgélés árán megtaláltam, hogyan próbálják a menekülteknek elmagyarázni az ott érvényes szabályokat. Nem plakáton, hanem egy 20 részes arab nyelvű sorozatban, amit eredetileg itt találtam meg de mivel ez nálam nem működött a youtube verziót tudom ajánlani.  Amúgy ezt egy nagyon jó ötletnek tartom.

Frissítés: Köszönöm @kridli. Javítottam.

Kovács Ákos azzal került a média kereszttüzébe, hogy azt mondta

- A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.
- Nem az a dolguk?
- Nem az a dolguk.
- Mi a dolguk a nőknek?
- Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.

A média értelmezése szerint ezekkel a mondatokkal Ákos két lábbal tiporta el a női egyenjogúságot és kötelezően előírta a nőknek, hogy mi a "dolguk".

Ha valaki véleményt akar formálni a témáról, akkor érdemes utána járnia és nem a médiára hagyatkoznia. Ezért javaslom megnézni az egész beszélgetést, hogy lássuk milyen környezetben szerepeltek a kiragadott mondatok és megértsük Ákos világhoz és a nőkhöz való viszonyát. Ha erre nem is vesszük a fáradtságot, érdemes legalább a közvetlen kontextus megismerése végett, 09:08-tól megnézni a beszélgetést.

Ami számomra kiderült ebből a részből az az hogy,

  • Ákos nem hisz az emancipációban. Ez a véleménye és tudja, hogy nem politikailag korrekt ezt kimondani.
  • Valami másban hisz.
  • Neki nem tetszik az emancipáció eredménye.
  • Majd kimondja az ominózus mondatokat.
  • Nem szereti, hogy a pénz lett a fő értékmérő.

Itt jön azonban egy fontos rész, amit valamiért nem nagyon idézett a média. Ákos Mózes könyvére hivatkozva kifejti, hogy a nő és a férfi egyformán fontos, de ebből az nem következik, hogy ugyanazt a szerepet kell betöltsék. A szerepek különbözőségét pedig biológiai adottságokkal támasztja alá. Na most itt Ákos fiziognómiát mond, amibe valami hülye bele is kötött, mondván, hogy az arcismeretet jelent.

Kovács Ákos szerint a nőknek azért nem szabad a munkaerőpiacon versenyezniük a férfiakkal, mert fiziognómiailag (ez különös baromságnak tűnik, tekintettel arra, hogy a fiziognómia arcismeretet jelent) alkalmatlanok a versenyzésre,

...

Ráadásul ha jól értettem, bár nem ismerem a blog író munkásságát, de feltehetően szándéka ellenére, közben még zsidózott is egy jóízűt, viszonylag undorítónak szánt példákon keresztül.

Azt nagyon szeretném tudni, hogy amikor folyása volt a feleségének, akkor ért-e az ágyához Kovács Ákos, mert utána az egész ruháját ki kellett volna mosnia, ez van, a nő szülésre való, de nem nyúlkálunk az ágyához, amikor folyása van. Mózes nem viccelt. 

...

Azt nem tudom, hogy közeledett-e Kovács nőhöz havi tisztátalansága idején, azon okból, hogy felfedje a szemérmét, mert az már az anyóssal hálás és a kecskével történő üzekedés között van, és bizony már halcsibüncsi. Kövezés, ilyesmi.

Neki ajánlom, hogy művelődjön még kicsit és ne csak a Google első találatait olvasgassa. Azt ugyanis a Google az ő szintjéhez, jaj bocsánat érdeklődési köréhez igazítja. ( Fiziognómia: [1] [2] )

Miután Ákos kimondja ezeket a mondatokat, megint elmondja, hogy tisztában van vele, hogy ez ma nem politikailag korrekt, de ő akkor sem akarja elfogadni az új „igazságot” hanem marad a saját igazságánál.

14:14-től már más a téma, úgyhogy aki csak e miatt az incidens miatt kezdte nézni a beszélgetést itt befejezheti, de én javaslom, hogy a maradék 30 percet is nézze meg.

Összefoglalva, Ákos szavai számomra nem azt jelentik, hogy a nő ne dolgozzon és ne keressen pénzt. Azt mondja, hogy nem hisz az emancipációban és annak eredményeiben. Nem azt mondta, hogy a nő nem kereshet többet mint a férfi, csak, hogy nem az a dolga, és hogyha nem keres többet nem kellene elítélni. Ne a pénz legyen a fő értékmérő. Illetve azt igenis mondja, hogy szerinte, ha valaki nőként vezető, vagy ha nem is vezető de karrierista, akkor szerinte nem lesz elég ideje a gyerekre és a családra.

Érdemes megjegyezni, hogy a beszélgetésből úgy tűnhet, Ákos ezt saját tapasztalata alapján mondja, hiszen korábban elmondja, hogy az ő édesanyja is kemény nő volt és jobban keresett és magasabb beosztásban dolgozott mint az édesapja.

Azt el kell ismerni, hogy Ákos férfi központú megfogalmazása több mint szerencsétlen volt.

- ... Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.

Lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni Ákossal, de az jelenleg biológiai tény, hogy férfiak nem tudnak gyereket szülni. Ez a nők kiváltsága. Akkor most a férfiak egyenjogúságával mi van? (Vicceltem. Félig.)

Az már a saját véleményen, hogy nyilván nem lehet és kell a nőket szülésre kényszeríteni. De lehet szívesebben szülnének és nevelnének gyereket, ha ennek lenne társadalmilag elismert értéke. A férfi tudja és kell is segítse a nőt a gyermekvállalásban többféle módon is. De hogy miben, az már egyéni értékrendek mentén eltér. Ám végül feltehetően a hasonló értékrendűek fognak párt alkotni.

 

A sok hírportálos reakcióval nem foglalkozom. Két dolog miatt kezdtem ebbe a posztba. Az egyik Bihari Viktória facebookos válasza a másik pedig a Telekom, majd arra a kormány reakciója.

Bihari Viktória, tőle nem szokatlanul, egy hosszú önsajnálattal kezdi most is, csak úgy, mint a legtöbb posztjában, de még az előadásain is. (Ő ilyen. Ettől még olvasom és meghallgatom.) Utána egy kis Magyarország fikázás jön egy kis bezzeg London felütéssel. De ezt is ugorjuk át. Ez után jön ugyanis a lényegi rész, ahol Viki elutasítja, hogy neki, meg sok más embernek, megmondja valaki mit tegyen. Szüljön!

Egyrészt, jelentem alássan, tényleg unalmas, hogy diktatórikusan meg legyen mondva, hogy mit KELL tennie ennyi embernek. Hadd döntsék el.

Nos Viki, Ákos nem mondta neked, hogy szüljél. Lehet anyukád túl gyakran mondogatja? Ákos csak azt mondta, hogy az ő hite szerint ez értékesebb, mint a pénz és a siker.

Hadd ne érezzék magukat nyomorultul a meddők, az özvegyek, a leszbik, a homoszexuálisok-velük sem ártana beszélgetni, hogyan NEM tudnak örökbefogadni például-és a szinglik, vagy azok, akiknek uram bocsá "csak" 1 gyerekük van, mert nem tudnak többet felnevelni.

És amúgy nőkről beszélt. Homoszexuálisokról nem. (Itt gondolom mivel a leszbikus után szerepel a szó a hímnemű homoszexuálisokra gondoltál.) Attól pedig, hogy valaki özvegy – tegyük fel özvegy asszonyra gondoltál, ha már Ákos nőkről beszélt, és nem özvegy emberre, mert olyan is van ám – lehet gyereke. Akár több is. A leszbikusokról sem beszélt külön, de rájuk igaz, hogy nem biztos, hogy beteljesítik azt amit Ákos női princípiumnak hív. De ma még ez sem lehetetlen. Pár röpke egy éjszakás heteroszexuális aktus után, a leszbikus pár egyik önfeláldozó női tagja szülhet maguknak gyereket. Bár ez egy elég aljas húzás, de hát ma ezt is lehet.

Viki azt írja

És vannak nők, akik nem akarnak gyereket, mert sportolnak, vagy tudományos pályát választottak, vagy hülyére dolgozzák magukat, mint szociális munkások, vagy másban hisznek, vagy csak máshogy gondolkodnak, esetleg szültek már és meghalt a gyermekük, vagy akármi!

Ez szívük joga. Csak Ákosnak meg az a szíve joga, hogy ezzel ne értsen egyet. Egyébként talán nem is ezzel nem ért egyet, hanem azzal, hogy a társadalom inkább elvárja a nőktől a kemény munkát és a szakmai eredményeket, mint a családalapítást.

És hogy kinek van igaza? Nem tudom megmondani. Mert egyfelől a társadalom úgy alakult át, hogy a nőnek erősnek és önellátónak kell lennie mivel a férfi bármikor otthagyhatja és ekkor nem nagyon van segítsége, mivel lehet nincs már szülő, nincs szomszéd néni, nincs ismerős aki segíthetne. Másfelől viszont ott van a népesedési probléma a meg nem születő gyerekek miatt. Az, hogy ki melyik érvet gondolja erősebbnek egyéni értékrend kérdése.

És ha bemegyek hétfőn az önkormányzathoz és jelzem, hogy szülni akarok, a következő dolgokra lenne szükségem: 1 szobával nagyobb lakás, havi minimum 200.000.- forint, utazási támogatás, ruhapénz, stb., akkor vajon mennyire fognak kiröhögni? És nem lenne jogos igény?

A Viki által elvárt feltételekről pedig: Hogy jön ide a kormány? Keress egy rendes pasit aki szeret, segít és gyereket akartok és fel is nevelitek. Mind a ketten. Ez nálad saját bevallás alapján – posztok és Dumaszínház előadás – nem nagyon működik. Nem lehet, hogy benned van a hiba? A kormány adja a spermát is? Vele akarod az aktust is? Az orgazmus is legyen állami? Nyilván van – jó, mondjuk úgy lenne – társadalmi szerepvállalása az államnak, de nem az amiről te írsz. Ráadásul nem is egyértelmű a jólét és a pozitív demográfiai változások közötti kapcsolat. Afrikában például irtózatos demográfiai növekedés van pedig hát jólétről nem beszélhetünk. De a fordított kapcsolat sem egyértelmű ha mondjuk Németországot nézzük. Azzal egyet értek, hogy megérné megnézni mit csinálnak máshogy az angolok mint mondjuk a németek vagy mi. Bár ha csak a népesség növekedést nézzük, akkor lehet Afrikát kellene másolni, mert ott legnagyobb a népesség növekedés. De ez nyilván baromság lenne. [3]  [4

 

Ugorjunk most a második körre. A Telekom a botrány után felbontotta a szponzori szerződését Ákossal. Erre a kormány felbontotta a Telekomos szerződései egy részét.

Azt gondolom, hogy a Telekom eldöntheti kit akar támogatni és kit nem. Az szerződésjogi kérdés, hogy így felmondhatta-e vagy sem a szerződést de gondolom igen.

A kormányból először Lázár János fenyegette meg a Telekomot nem túl félreérhető módon. ( 48:08 / 49:30 ) Majd meg is született a bejelentés, hogy a minisztériumok felbontják a Telekomos mobil internet szerződéseiket.  Rétvári Bence és Kálmán Olga is beszélgetett erről az ATV-n. Ebben a beszélgetésben Rétvári is és Kálmán Olga is borzasztó béna volt és újra és újra a saját hülyeségeiket hajtogatták.

Szerintem az Állam részéről ez a fajta reakció ebben a szituációban feleslegesen eltúlzott és már-már infantilis volt. Ráadásul azt se tudtuk meg, mennyibe fog ez kerülni a költségvetésnek bár Kálmán Olga ezt vagy százszor megkérdezte.

Az viszont egy érdekes kérdés volt Rétvári Bencétől, hogy vajon a Telekom azért mondta-e fel a szerződést, mert tényleg annyira nem ért egyet azzal amit Ákos mondott, vagy csak azért mert a média felkapottság miatt ez kínos lett a Telekomnak. Mondjuk a Telekom szempontjából mindegy, csak hát erkölcsileg a két eset mégse ugyanaz. Sose fogjuk persze megtudni.

No és végül a lényeg a kitartóaknak. Szinte sehol Európában a nők nem keresnek annyit mint a férfiak. Még az olyan emancipált országokban, mint Svédország, Finnország vagy Németország sem keresnek annyit a nők, mint a férfiak. Ez nem jó. Lehet és kell ez ellen küzdeni, de jelenleg nem értük el ezt a célt sehol, hiába is hazudunk magunknak mást. És az, hogy ugyanazért a munkáért a férfi és a nő ugyanannyi pénzt kap, még mindig nem azt jelenti, hogy minden munkát mind a két félnek el kell végezni. Ha akar a nő menjen katonának, rendőrnek, kidobónak vagy akár cégvezérnek. De a társadalom meg ne ítélje el, ha csak simán nő akar lenni a nő, és nem férfi, csak egy nő fix munkaidővel és bérrel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr308187568
süti beállítások módosítása